Rendíthetetlen egyetlen ember.

Az Atlanti-óceánt átszelő 42 napos út során társaival három nagy vihart szenvedtek el.

Illetve tisztelegne, mert hiába tudjuk, hogy amit látunk, igaz történet, a film, amit ebből Jolie forgatott, jobban billeg, mint az a hokedli, amit anyák napjára raktam össze tízévesen, márpedig arról egy kutya is leesett. Pedig jól kezdődik a film, komolyan. A jelenetek izgalmasak, a nagyszabású légiharc drámai és feszült, legfőképpen kiszámíthatatlan - én a legvégéig nem tudtam, hogy megússza-e a bevetést a gép legénysége, Zamperini élettörténetét csak a film után olvastam el és rendesen izgultam a feszesen vágott, szépen összepakolt és kurva hangos légiharc alatt.

Közben Louis-nak arra is van ideje, hogy visszagondoljon a gyerekkorára, amiből első körben az jön le, hogy egy kis gyökér volt, aki 14 évesen tejesüvegnek álcázta a pálinkásbutykost, láncdohányzott, és mindenkit agyonvert, aki piszkálni merte olasz gyökerei miatt.

Azt ugyan nem tudjuk meg, hogy pontosan miért is lett belőle futó, és mindent felülmúló és legyőző eltökéltségére sem kapunk magyarázatot, ha csak azt nem, hogy a bátyja, aki először vette rá a rohangálásra, egyszer komolyan a szemébe nézett, és azt mondta, hogy ha kibírod, megnyered. Ez azért fontos, mert Jolie filmjének egyik visszatérő eleme az, hogy Louis gyerekkora és a sport miatt lett az a konok, az életéhez minden erejével ragaszkodó férfi, akit egy as bevetésen felállítanak a szopórollerre, és onnan csak ben támogatnak le.

Jolie lendülete akkor fogy el, amikor hősünk először kerül nagy csávába, a film meg úgy ül le, ahogy a Sátántangó se. Konkrétan 35 percen át mást sem látunk, mint palit egy mentőcsónakban, ahogy szenvednek egy sort. Meg még egy kicsit.

És amikor azt hitük, hogy ennél szarabb már nem lehet, akkor még jön két csapás, ami után én biztos elsírtam volna magam, de ez a Louis és úgy egyébként a Japánt bombázó amerikai repülősök nálam sokkal keményebb faszik voltak.

Az előzetesből, és a moziplakátról az is kiderül, hogy a 47 napos tengeri kaland után sem volt megállás, és jöttek a japán fogolytáborok, és a még több szenvedés.

"Ha egyetlen ember gyűlölete ekkora pusztítást tud okozni, mire lehet képes sokak szeretete?"

A néző pajtások esik flört együtt érez a folyamatosan fogyó Louis-zal, és eljön az a pont is, amikor már helyette sírunk, nem vele, és mi könyörgünk Pittnének, hogy felejtse már el ezt a kínzáspornót, ami néhol csak annyiban tér el a mártírmániás Mel Gibson Passiójától, hogy nem lassított felvételben mutatják a gyötrelmeket még jó, a 2 óra 17 perces játékidő így is embert próbáló.

A Rendíthetetlennek az a legnagyobb baja, hogy egy valóban remek alapanyagból nem tudott egy olyan film lenni, amilyen mondjuk Clint Eastwood kezében lehetett volna.

Ez persze nem jön le a filmből, ez a katarzis mert nem az a jelenet az, amit Jolie annak szánt, az enyhén Golgota-áthallásos szadizásaz, amikor a férfi élete gyökeres változáson megy át, egy lábjegyzet csak, rendíthetetlen egyetlen ember ahogy minden más, aminek nincsen köze a veréshez, rugdosáshoz, botozáshoz, csicskáztatáshoz vagy teljesen céltalan kegyetlenkedéshez. A leggonoszabb japán szereplőt alakító Miyavi nevű popsztár született Takamasa Ishihara semmivel sem rosszabb, mint angol partnere, sőt, amíg ki nem derül, mennyire egydimenziós a karaktere, és ha vért izzad, sem tud kihozni belőle többet, mint egy sablonos, koncentrációs táborparancsnok-klónt, kifejezetten érdekes, amit csinál, mert ösztönösen dolgozik, nem tanulta a mesterséget.

Rendíthetetlen reményünk

Roger Deakins operatőri munkája elsőrangú, a repülős jelenetek jók, a díszlet, a fogatási helyszínek telitalálatok, csak Jolie és a forgatókönyv amit a Coen-tesók is csiszolgattak egy kicsit nem nőtt fel a feladathoz. A forgatókönyv hibáit és arányvesztéseit, Zamperini szentté avatását azért sajnálom, mert a tavaly elhunyt férfi történetét Laura Hillenbrand nagyszerűen dolgozta fel egy es könyvében, amiben elég sok szó esik arról, rendíthetetlen egyetlen ember a háború után rendíthetetlen egyetlen ember életét Istennek szentelő Zamperini hogyan tervezgette a vérbosszút fogvatartói ellen, és micsoda lelkierő kellett ahhoz, hogy később személyesen is találkozzon velük, és megbocsássa tetteiket.

Rendíthetetlen (Kihez futnék)

Jolie amennyire jó akcióhősnek és űbercelebnek, annyira nem tud mit kezdeni az intimitással, az olyan jelenetekkel, amiket a főszereplőjének kellene elvinnie. Kár, mert ebben a sztoriban egy sokkal jobb film is benne volt, mint amilyen a Rendíthetetlen végül lett.

Az oslói tragédia áldozataira emlékeztek a budapesti Bécsi kapu téri evangélikus templomban, Méltó és megindító megemlékezést tartottak a Budavári Evangélikus Gyülekezet templomában. A zsúfolásig megtelt templomban megindítóan személyes istentiszteleti alkalom keretében hajtottak fejet a múlt pénteki merénylet áldozatainak emléke előtt.