Svédország férfiak megismerjük egymást, Hatalmas veszély, hogy a migránsok nagy többsége férfi

Hatalmas veszély, hogy a migránsok nagy többsége férfi Köln és Hamburg után érdemes lenne megfontolni: vajon kell-e ennyi fiatal, nõtlen, marginalizálódó fiatal férfi Nyugat-Európába?

Jean-Hugues Anglade, Mathieu Amalric, Guillaume Canet, Benoît Poelvoorde, Philippe Katerine A sok hasonlóság ellenére a Férfiak fecskében és a Szabadúszók nem teljesen azonos hatásúak, ennek okai pedig részben a két film eltérő céljaiban, részben az ún.

A Férfiak fecskében egyetlen főszereplő, egy életközépi válságot svédország férfiak megismerjük egymást, sikeres könyvelő köré épül, a társairól pedig alig tudunk meg valamit, a Szabadúszók viszont fél tucat közel egyenrangú főszereplőt mozgat, akik között csapattagok, családtagok és még az edzők is megtalálhatóak.

Hogyan érjük el, mit tegyünk, hogy kibírjon szó szerint mindent? Hogyan találjuk meg az utat ezer bajon, krízisen keresztül újra és újra egymás felé? Hogyan lesz olyan erős és elkötelezett a szeretetünk, hogy elviselje az időt, a változásokat, a betegséget, a diszharmóniát, az erőtlenséget, az ideiglenes eltávolodást, elfordulást, az elhidegülést? Ne vágyjuk vissza, ne akarjuk az első idők intenzitását visszahozni a kapcsolatunkba, mert bármennyire szeretnénk, ez nem lehetséges. Minden jól működő kapcsolat egyik titka, hogy elfogadjuk a tényt: a kötelékünk folyamatosan fejlődik, változik.

Ez felerősíti az összetartozás és a csapatszellem érzését, hiszen egyetlen ember élete helyett érezhetően az egész csapatét megváltoztatja a szinkronúszás és a siker.

Ugyanakkor ez a szerkezeti döntés vontatottabbá és döcögősebbé is teszi a Szabadúszókat, hiszen a közös edzések sarokpontjai mellett rengeteg mellékszálat igyekszik párhuzamosan bonyolítani, majd hőseit mind révbe juttatni.

Jellemző, hogy míg a Férfiak fecskében egy Harcosok klubja-szerű, hideg, brit szabályrendszert állít fel, miszerint a tagok senkinek nem beszélnek a klubról, egymásnak pedig a magánéletükről amit a tréfás volta ellenére be is tartanaka Szabadúszók pont ellentétes módon gondolkodik a szinkronúszó-társaságról. A francia változatban az edzések inkább pszichoterápiás kezelések, amelyek minden alkalommal közös szaunázásba, füvezésbe és kocsmázásba torkollanak.

Eme férfias és bajtársias alkalmak során pedig kiderül, hogy az eltérő életmódot élő, családi helyzetű tagok annyira nem is különböznek egymástól, hiszen mind vesztesek vagy a magánéletükben, vagy a szakmai életükben de leggyakrabban mindkettőben.

Emberkereskedelem vagy rabszolgaság?

A főszereplőnek keres egy farmer férfi Bertrand Mathieu Amalric például két éve depressziós és munkanélküli, amit a családja türelemmel, de tehetetlenül figyel; Simon Jean-Hugues Anglade kiöregedett rockerként haknizik és még mindig sztárságról álmodozik, miközben nem találja a hangot a kamaszlányával. Marcus Benoit Poelvoorde vállalkozóként folyamatosan rossz döntéseket hoz és ügyeskedni próbál, amit senki nem tolerál körülötte; Laurent Guillaume Canet pedig a beteg anyja miatt érzett frusztrációk következtében a feleségétől és a fiától is elhidegül.

Új árnyalatot hoz be a férfikudarcok mellé az edzők Virginie Efira, Leila Bekhti történetszála, akik egykor női szinkronúszó páros voltak, majd egyikük testi rokkantsága miatt a másikuk lelkileg tört svédország férfiak megismerjük egymást, most pedig némán élik egymás mellett az életüket az uszodában.

A Szabadúszók azt üzeni, hogy ha felismered a problémát és megteszed az első lépést, a szerető közegben megtalálod a megoldást is, hiszen a gondok már nem is tűnnek gondoknak.

Ehhez képest a Férfiak fecskében csak egy gyors párbeszédben, illetve egy-két utalásban árnyalja a szélesebb tagság problémáit és motivációit a főszereplő kifejtettebb életközépi válságát leszámítva — mondanivalója így az egyén szintjén marad, és pozitív pszichés elmozdulások helyett inkább konkrét lépéseket idéz elő a hőse i életében. Ezzel együtt a két film közül a Szabadúszók egyértelműbben vígjátéki, mint a burkoltabb humorú, melankolikusabb Férfiak fecskében.

A Szabadúszók egyébként az elsősorban színészként ismert Gilles Lellouche rendezése, akinek az eddigi rendezői próbálkozásai Narco — Belevaló bealvós, A két mesterlövész egyik online társkereső tini is vígjátékok voltak. Lellouche ezúttal is kedvenc színészeit és jóbarátait hívta meg a filmbe, a neves szereplőgárda pedig végig derekasan helytáll. A tisztább műfaj ellenére ugyanakkor a francia film sem éri be sablonos megoldásokkal a fordulatok és a karakterek tekintetében sem.

Nem meglepő tehát, hogy a Szabadúszók hatalmas szakmai- és közönségsiker volt Franciaországban, a magas nézettség mellett a filmet tíz César-díjra jelölték, amelyből egyet Philippe Katerine a legjobb férfi mellékszereplőét meg is nyert. Ugyanakkor ritkán szerencsés, ha egy vígjáték több mint két órás, az egységes színvonalat és izgalmat pedig a Szabadúszók sem tudja tartani.

Nem követem Szerzőim A Fehér éjszakák bátor film a szakításról és arról, hogy mindannyiunknak kell egy család. Az ínséges kétezres évek, a felesleges remake-ek és értelmetlen folytatások szomorú trendje után az elmúlt évtizedben egyre több az eredeti koncepciót követő, a hetvenes évek szerzői horroros aranykorából is sokat merítő rémfilm.

Viszont az alaposabban megismert hősökhöz nézőként könnyebb közel kerülni, a jobban kibontott háttér miatt könnyebb azonosulni a gondjaikkal és örömeikkel egyaránt. A nagy szíve pedig mindenképpen Lellouche filmje mellett szól.